Csányra látogatott a jászjákóhalmi Honismereti Kör

Csányra látogatott március 22-én, szombaton a több évtizedes múltra visszatekintő jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Kör. A vendégeknek Pádár Sándor helytörténész és Gál Tiborné önkormányzati képviselő asszony mutatta be falunkat. Pádár Sándor ismertette a látogatóknak a falu történetét, Gál Tibornétól pedig a dinnyetermesztés múltjáról és jelenéről tájékozódhattak a honismereti kör tagjai. Megnézték a hajdani Halász kastélyt, ami ma Idősek Otthonaként funkcionál, a Szent György vértanú templomot és a Kultúrház előtti parkban a 2000-ben felállított első világhábórús emlékművet. Megtekintették a Faluházban a dinnyetermesztéssel kapcsolatos fotósorozatot, valamint a Faluház előtt felállított dinnyés gunyhót. A vendégek örültek a szívélyes fogadtatásnak és a színvonalas idegenvezetésnek, és szeretettel látják a csányiakat Jászjákóhalmán.